Patrícia szemszöge:
Éppen hazafelé tartottam mikor valaki nekem jött. Szépen el
is tanyáztunk mind ketten. Mindketten felálltunk majd el kezdett sajnálkozni.
-
- Jaj kérlek, bocsáss meg – mondta és a szemembe
nézett.
-
Semmi baj én nem figyeltem oda – mondtam
-
Egyéb ként engem George-nak hívnak George
Shelley – mutatkozott be majd kezet fogtunk.
-
Patrícia Sparks örülök, hogy beléd ütköztem –
mosolyogtam rá. Valahonnan olyan ismerős volt az arca:
-
Ez most hülye, kérdés lesz, de nem találkoztunk
mi már valahol? –kérdeztem meg tőle.
-
Én szerintem emlékeznék, ha találkoztam volna
egy ilyen szépséggel – na, tessék nekem is egy bájgúnárba kellett bele futnom.
De mégsem hadd nyugodni az a tény, hogy én őt valahonnan ismerem.
-
Most komolyan kérdezem. Valahonnan olyan ismerős
vagy nekem
-
Most hogy így mondod te is nekem, de nem nagyon
emlékszem találkozásra. Talán egy álom lehetett? – amikor ezt ki mondta rá
néztem egy ilyen”már megint kezded?” arccal, de ő nem nagyin vágta le hogy mi
van.
-
Nem most komolyan mondom. Végül is az angyalok
tudnak tudat alatt kommunikálni, de csak nagyin ritkán – mi van? Honnan tudja,
hogy én angyal vagyok?És, most akkor ő is az?
-
Ne nézz így rám hozod a frászt
-
Még hogy én hozom rád a frászt, amikor csak
beléd botlok az utcán és azt mondod, hogy angyal vagy meg azt, hogy én is az
vagyok?
-
Miért nem igaz?
-
De igaz, de te ezt honnan tudod?
-
Megérzés.
-
Hát akkor örülök, hogy meg ismerhetlek. De téged
még nem is láttalak a központba.
-
Mibe?
-
Te nem is tudod, hogy mi az a központ? Hisz
minden angyal ott szokott lenni.
-
Én egy szóval sem mondtam, hogy én angyal vagyok
– na ez meg lepett.
-
Miért mi vagy?
-
Én egy hibrid vagyok. Lehet, hogy furcsán
hangzik, de ilyenek is léteznek.
-
És elmeséled, hogy végül is mi is vagy? –
kérdeztem tőle majd mikor leesett, hogy az utca közepén vagyunk elindultunk az
én házam felé és közben elmondta, hogy az édesanyja angyal volt, de mikor
megismerkedett az apjával elkezdett rossz irányba terelődni, ami abból
következett, hogy az apja vámpír volt. Amikor ezt meghallottam rögtön eszembe
jutott az első kérdés.
-
És mi történt a szüleiddel?
-
Anyám meghalt mikor megszülettem apám pedig mindig
mellettem volt és segített nekem. Nagyon sokat köszönhetek neki, mert ha ő nem
segít, át bizonyos korszakaimon lehet, hogy már nem is élnék.
-
Hogyhogy? Bocsi nem akarlak ki faggatni hisz
csak most ismertelek meg.
-
Semmi baj, ha már elkezdem, elmesélem. Szóval, amikor
betöltöttem 18-at, mert most ugyebár 21 vagyok…
-
Ezt honnan tudod?
-
Azt hogy hány éves vagyok? Sehonnan csak
tippelek. Nekem még nehezebb megmondani az életévemet, mint nektek, mert én
félig vámpír is vagyok azok meg még lassabban öregednek testileg, mint az
angyalok úgyhogy…
-
Értem.
-
Amikor betöltöttem a 18-at azon a napon kezdtek
el kinőni a szárnyaim. Tudtam, hogy el fog jönni ez a nap, mert apám elmesélte,
hogy bármikor kinőhetnek, de még így is megijedtem, mert nem készültem fel rá.
-
Erre nem lehet fel készülni.
-
Tudod, hogy mi volt a legfurcsább?
-
Micsoda?
-
Hogy annak ellenére, hogy anyám végül sötét
angyal lett és mégis fehér szárnyakat kaptam.
-
Ez tényleg érdekes? – mondtam mikor már oda is
értünk a házhoz.
-
Hát George nagyon örülök, hogy megismertelek.
-
Én is Patrícia, de majd máskor te mesélsz
magadról oké?
-
Máskor? Honnan gondolod, hogy lesz máskor? Ha? –
kérdeztem tőle játékosan
-
Én nem gondolom, én tudom
-
Ooo biztos ez is az egyik erőd mi?
-
Lehet, ezt nem tudom, de én már tudom, hogy te
itt laksz, úgyhogy készülj fel rá, hogy rendszeresen látogatni foglak.
-
Már alig várom – mondtam jó hangosan.
-
Vicces vagy tudod? – kérdezte majd röhögött.
-
Igen tudom, na szia – mondta és kinyitottam az
ajtót. Egy nagyon ideges szempárral találtam szembe magam.
-
Te meg hol a francba, voltál. Hívtalak vagy százszor
de nem vetted fel.
-
Azért mert bezártak minket a központba és nem
volt térerő – reflexszerűen rá néztem az órára, ami reggel 8-at mutatott.
-
Zártak?
-
Igen Harry és én ott ragadtunk estére – miközben
ezeket kimondtam visszaemlékeztem az estére. Istenem, de jól csókol az a fiú….
-
Paty – szólt rám Rose álmélkodásomból.
-
Mi történt köztetek az este, Hmm? – kérdezte és
húzogatta a szemöldökét, amin nevetnem kellett.
-
Nem történt semmi csak…
-
Csak?
-
Csók. Sok csók meg telefonszám cserélés….
-
ÁÁÁÁ ezt nem hiszem el végre összejöttetek.
-
Nem tudok semmit csak azt, hogy nagy szeretem
őt. De most nem ezen, járt az agyam.
-
Min agyalsz?- kérdezte és leült mellém a konyha
asztalra.
-
George-on.
-
Még egy fiú? Komoly?
-
Nem nem. Vele ma reggel találkoztam és ki derült,
hogy ő is angyal, de ő egy hibrid angyal mert félig angyal és félig vámpír.
-
Hú az durva. És hogy találkoztatok. Egymásba
ütköztünk mikor jöttem hazafelé. Nagyon ismerős volt nekem ezért meg kérdeztem,
hogy találkoztunk e már de nem emlékezett ilyesmire viszont azt mondta hogy
lehet hogy álmunkba már találkoztunk mert az angyalok tudnak tudat alatt kommunikálni.
Te ezt tudtad?
-
Én nem, de ez nekem hirtelen túl sok infó. Gyere
együnk egy kis fagyit nézzünk tv-t, ha van kedved hozzá.
-
Persze menjünk – mondtam és már bent is ültünk
a nappaliban egy-egy vödör fagyival és valami romantikus filmet néztünk mikor
jelzett a telefonom hogy üzenetem jött:
Szia, szerelmem csak annyit szeretnék kérdezni, hogy ma este,
átugorhatok e hozzátok?
Hxx
Rögtön visszaírtam neki.
Gyere nyugodta 8 felé várlak
Px
-
Csak nem Harry?
-
De igen. Keresünk egy normális filmet?
-
Mindjárt jövök, hozok egy fantasztikus filmet.