2014. január 17., péntek

6. fejezet

Másnap reggel

Patricia szemszöge:


Nem tudok aludni. Már megint. És nem tudom az okát. Csak gondolkodom. Harry-n. Azokon a vadító szemein. Hiába próbálom magam azon az elhatározáson tartani, hogy ő rossz hogy ő sötét angyal én mégis érzem azt a melegséget, azt a tisztaságot, amikor rágondolok, amit én sem tudok, elképzeli. Nem értek semmit. Talán…nem is tudom. Szerelmes vagyok? Talán. Ránézek az órámra és meglepődötten nézem, hogy reggel 6 van és én nem aludtam semmit.Gondoltam, ha már nem tudok aludni legalább hasznosan, töltsem el az időt, úgyhogy elmegyek futni. Rose még aludt, amikor elindultam így hagytam neki egy üzenetet, hogy ne aggódjon elmentem és nem sokára jövök. Letettem a cetlit a szekrénye szélére és már indultam is.

Harry szemszöge:

Nem tudok aludni. Álmatlanság gyötör, ami nem hagy nyugodni. Jár az agyam. Patricián. Annyira más, mint a többiek. De jó értelemben.Ki mondom, kerek-perec  nem tudom, hogy hogyan érzek. És nekem ez is új, hogy érzek ehhez is hozzá kell szoknom.Azt hiszem, ezt hívják első látásra szerelemnek.Nem tudom mit kéne tennem, bár ha jobban meggondolom. Miért is kéne bármit csinálnom? Hiszen ő egy jó angyal én meg „rossz” legfeljebb szánalmat és meg vetést érez irántam se többet se kevesebbet.Bár nem lenne rossz közelebbről megismerni. Édes istenem ez a kettősség annyira érződik bennem az hogy nem tudom hogy mit csináljak. Na, jó ma mennem kell a központba Kelly-hez akkor úgyis találkozom Paty-vel.

Futás közben

Patricia szemszöge:
A futásban azt szeretem, hogy kiüríthetem a fejem és a fölösleges gondok és gondolatok egyaránt elszállnak. De csak addig, míg nem gondolsz megint rá.L.A.-ben nincs túlsok park, vagyis pontosítok, a mi környékünkön egy sincsen, úgyhogy csak futok a házak előtt a fülhallgatóm társaságában.Csak most kell fel a nap, ami azt jelenti, hogy gyönyörű napkeltével kezdhetem a napot.Már éppen azon voltam, hogy visszafordulok és haza megyek mikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja.Mikor megfordultam nem várt meg lepetés ért. És meglepetésen szörnyű csapást értek.
 Melinda Simon. Az a lány, aki pokollá tette az életemet. Aki mindent elrontott egyetlen szóval.És akire a mai napig is úgy emlékszem, mint sötét gimis éveim legrondább korszaka.
-          - Paty de rég nem láttalak. Hol bujkáltál drágám!- kérdezte akkora mosollyal, hogy azt joker is meg irigyelné.Szorosan megölelt mintha barátok lennénk, amik természetesen nem vagyunk, mert ő is tudja. hogy még mindig haragszom rá.
-          - Én nem bujkáltam csak elvonultam egy kicsit – mosolyogtam vagy próbáltam, hogy csak a látszatát keltsem annak, hogy tökre érdekel, amit mond, és hogy kíváncsi vagyok.Melinda természetesen nem tudja, hogy angyal vagyok, így nem tudja ,hogy én most őrző ként vagyok itt és nem csupán szórakozásból.

A futás után:
Valahogy túléltem és most itthon ülök és tv-zek Rose-al.
          - És milyen volt a futás?
          - Találkoztam az egyik gimis társammal.
          - Az tök jó – mondta, de csak azért mert még nem tud semmit Melindáról.
          - Annyira nem jó. De most ne beszéljünk erről jó? Csak abban reménykedek, hogy nem kell találkoznom vele többet – mondta mire Rose beleegyezően bólogatott.
          - Mikor kell indulnod? – kérdezi
          - Nem sokára és azt reméltem, hogy velem jössz, hogy segíts
          Én? Miért? – kérdezte mire felhúztam őt a kanapéról.
          - Azért hogy a kis újoncot lássanak egy alakváltót élő egyenesben meg azért hogy ne legyek egyedül.
          - Hiszen nem lennél egyedül ott lesz Harry nem?
          - Harry idegennek számít nekem, mert nem tudok róla semmit és egyenlőre, csak meg kell figyelnem őt.
- Hm, úgy beszélsz róla, mint valami kísérleti alanyról
- Mert számomra az is – mondtam, de ezután, a kijelentés után egy kicsit rosszul éreztem magam, de nem akartam elmondani senkinek, hogy mit érzek, csak ha már biztos vagyok a dolgomban.Már éppen indultam volna a táskámért mikor Rose megfogta a karomat.
          - Veled megyek oké? De csak azért, hogy meg nézem ezt a Harry-t – mondta és már át is léptünk az ajtón….

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése